A művészetek valamennyi ága azt a lehetőséget adja meg, hogy közelebb kerüljünk önmagunkhoz, ezáltal a velünk kapcsolatban álló világhoz is. A zene, a mozgás, a kép, az érintés, mint a beszéd előtti (preverbális) korban megtapasztalható összjó-érzés lehetőségét kínálják. A művészetterápia eszközrendszerének középpontjában pontosan ezek a nonverbális kifejezési módok állnak. Ez egy olyan típusú művészeti nevelés, ahol nem a produktumon van a hangsúly, hanem a kreativitás fejlesztésén és az alkotói-terápiás folyamatok elindításán.

 A képzőművészet terápia lényege, hogy az egyén alkotóképessé válik, és ezzel megtalálja a hidat önmaga és a valóság között. Esztétikai minősége révén pedig mindig új és új alkotásra sarkall, ami alapja annak, hogy a módszer öngyógyító metódussá válhasson. E nélkül az alapvető inspiráció nélkül nem lehet szakmai fogásokat, technikákat tanítani és hatékonyan elsajátítani. Segíti a kifejezés, a kommunikáció, és a megértés alapvető funkcióit, fejleszti a szellemi képességeket és a kézügyességet, amelyek a művészi folyamatban rejlő belső szerveződéshez és integrációhoz tartoznak. Az alkotói folyamat során kialakul egy olyan bensőséges ritmika, „flow”-élmény vagy tudatállapot, amely a koncentrációval karöltve átrendezi, rendezi a belső gondolati struktúrát is.